Annak, aki masszőrködésre adná a fejét, talán nagy meglepetést okozhat a rengeteg féle masszázs típus. Csak úgy röpködnek az egzotikusabbnál egzotikusabb kifejezések, de egy biztos, mindennek alapja a svédmasszázs.
A neten böngészve feltűnik, hogy szinte minden nagyobb városban indítanak masszázstanfolyamot. Ezek tekintetében fontos szempont, hogy ha nem csupán hobbinak szánjuk, akkor az OKJ-s képesítést keressünk, aminek alapfeltétele, hogy érettségivel kell rendelkeznünk, másrészről pedig hagyatkozzunk egyszerűen a megérzéseinkre, a szimpátiára - mondja Kutsera Tímea masszőr. - Hiszen attól tudjuk majd a szakma fortélyait elsajátítani, akivel emberileg is egy hullámhosszon vagyunk, ezt pedig külső szemlélő helyettünk el nem döntheti.
Egy-egy ilyen tanfolyam általában 90 órás elméleti és gyakorlati foglalkozásból áll. Hogy ezt mennyi idő alatt sikerül elvégeznünk, az igencsak változó, vannak ugyanis heti fix rendszerben működő (2-3 hónap), illetve az egyéni igényekhez alkalmazkodó iskolák is. Az elméleti részben anatómia és masszászelméleti alapok szerepelnek, a gyakorlat során pedig tanárokon és önkénteseken sajátítják el a tanulók a masszázstechnikát.
A svédmasszázs tanfolyamok díja 80 ezer Ft körül mozog. Az alap svédmasszázson felül a különböző típusú masszázsok, úgy mint például az indiai fejmasszázs néhány nap alatt elsajátítható, viszont a szakmabeliek egyöntetű véleménye szerint legelhivatottabbnak tartott gyógymasszázst egy éven keresztül tanulják a nebulók.
Az elhelyezkedés elhelyezkedése
E tekintetben érdemes már az iskolában megkezdeni a kapcsolatok kialakítását. Sok esetben szolgálnak jó tanácsokkal maguk a tanárok, illetve a gyakorlat megszerzése folyamán sok lelkes jelentkező akad az ingyen masszázsra, akikből a későbbiek folyamán visszatérő vendégek kerülhetnek ki. Alkalmazotti viszonyban lehetőségünk van wellness szállodákban, gyógyfürdőkben vagy irodamasszázst szervező cégeknél elhelyezkedni, amivel egy nettó 110-120.000 Ft-os fizetést vihetünk haza, viszont a vendégkör kialakulása után érdemes saját lábra állni, de csak is ebben az esetben - tudom meg Timitől.
Nem hagyományos napi nyolc órás munkáról lévén szó, a tarifákról kérdezem. A nagymértékű szórás itt is jelen van, 3500 Ft-tól egészen 7000 Ft-ig terjed a skála, masszázstípustól, masszőrtől függően. A masszíroztatás szerencsére ma már nem számít luxusnak, egyre nagyobb iránta a kereslet, a képesítés megszerzése után 2-3 hónapig tart az „álláskeresési” folyamat. Ha ez sikerrel lezárult, a masszőr általában nem az, akinél már hajnali 5-kor csörög a vekker. A nap általában 10 körül indul, és ha nem irodamasszázsról van szó, jellemzően akkor dolgozik, amikor az emberek nagy része éppen ráér, azaz késő délután, kora este és hétvégén.
Vigyázat masszázs-szék van nálam!
Merthogy a masszőr legfontosabb kellékei, a masszázságy, amire már rögtön az elején érdemes beruházni, illetve a különféle krémek, olajok, aromaterápiás készítmények. Irodamasszázs esetében beszélünk a fent említett masszázs-székről, ami könnyebben hordozható és lehetővé teszi azt a 15-20 perces masszázst, ami főként a nyak, a váll és a hát izmainak ellazítását szolgálja. A megfelelő helyszín is ugyanilyen fontos, ahol gond nélkül tudjuk biztosítani a minimális 24 fokos hőmérsékletet.
Na de milyen is a masszőr?
A masszőr természetes lelőhelye a masszázsszalonok környéke körül keresendő, jó, ha nincsenek antiszociális hajlamai, a közvetlenség és a nyugodtság kettős elegyét mutatja. Fontos, hogy ráhangolódjon a vendégre, ezért jól jön a pszichológiai véna is. Fizikai vonatkozásaiban, a tisztaság alapkövetelmény, s aki a műkörmökben látja valója kiteljesedését, az jobb, ha más munka után néz.
Némi nemű gondok…
Említést kell tennünk arról, hogy bizonyos fejekben a szakma körül sajnos még mindig tévképzetek keringenek, amelyek magát a masszázst hozzák szexuális vonatkozásba, a masszőrt pedig kellemetlen helyzetbe… Nos, ilyen esetekben Timi szerint egyetlen hatásos módszer van, mégpedig a határozottság! Az ilyen „érdeklődő” azonban már egy telefonbeszélgetés során kiszűrhető, tehát ez senkit ne rettentsen el ettől az elhivatott szakmától, s mindenkinek jusson eszébe : „ Válassz olyan munkát, amit szeretsz, és egy napot sem kell dolgoznod az életedben” (Konfucius)
Muzsnyai Márti


Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.