A tervezet szerint a jövőben a tanulók nem csak hallgatják és jegyzetelik a tanár mondandóját; a fő szerepet az interaktív szituációs játékok, projektmunkák vennék át. A magyarórákon például életrajzok magolása helyett osztályújságot, filmet és képregényt kellene készíteni – írja a Magyar Nemzet.
A megszokottól merőben eltérő oktatási módszereket ír elő a pedagógusok számára a napokban nyilvánosságra hozott szakiskolai kerettanterv. Az új, három évesre csökkentet képzésben kiemelt szerepet kap az egyénre szabott fejlesztés, az elméleti ismeretek átadása helyett pedig szituációs játékok, csoportfeladatok lennének túlsúlyban.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által összeállított tantervi javaslat szerint heti 12 közismereti óra lenne a szakiskolákban, ebből 5 testnevelés, 2 idegen nyelv, magyarra, matematikára, természet- és társadalomismeretre egyenként heti 45 perc jutna.
Bevezetnének egy beilleszkedést szolgáló, osztályközösség-építés elnevezésű tantárgyat, amely nem egyenlő a hagyományos osztályfőnöki órákkal, ezért nem is lehet az ott megszokott adminisztratív feladatokkal, programszervezéssel eltölteni az időt. Olyan programokat kell kidolgozni, amely a sokféle általános iskolából érkező, többségében alulszocializált, motiválatlan, ismerethiányokkal küszködő tanulókat a korosztályt érintő témák – például médiafogyasztás, családi élet, tolerancia – feldolgozásával közösséggé formálja.
(Anyagunk a Magyar Nemzet cikke alapján készült.)

Aranykalászos gazda szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Aranykalászos gazda tanfolyam 3-4 hónap alatt. ⚠ Ez már a 2021-től indítható, új típusú szakmai képzés. ⚠ Munka és család mellett is végezhető
ELADÓ SZERETNÉL LENNI? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶▶ ONLINE végezhető Élelmiszer-eladó ÚJ TÍPUSÚ, 2021-től indítható SZAKKÉPESÍTÉS 3 hónap alatt, kamatmentes részletre is. ▶▶▶ Nézd meg érveinket itt!
MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ SZERETNÉL LENNI? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ ONLINE végezhető Vállalkozási mérlegképes könyvelő ÚJ TÍPUSÚ, 2021-től indítható SZAKKÉPESÍTÉS 15 hónap alatt, részletre is. ▶▶ Érdeklődj!
Kutyakozmetikus szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! Kutyakozmetikus tanfolyam 4-5 hónap alatt ORSZÁGOSAN. Munka és család mellett is könnyen elvégezhető.