A BorsodChem, a Kazincbarcikán és környékén élő gyermekek számára szervezett, oktatási programjának célja, hogy megszerettesse a kémiát a tanulókkal. 2007 óta lehetővé teszi, hogy betekinthessenek a kazincbarcikai gyár működésébe, megismerjék a vegyipar működését.
A program 2012-től megújulva folytatódik annak érdekében, hogy hozzájáruljon a BorsodChem utánpótlásának biztosításához.
A BorsodChem az elmúlt évek során a város valamennyi oktatási intézményével szakmai kapcsolatot alakított ki, 2009 óta minden évben kémia és fizika szakkört indít hatvan diák számára. A szakkörre évről-évre többen jelentkeznek. A BorsodChem, egyetemi professzorok és saját szakemberei bevonásával, rendszeresen tart az iskolások számára pályaválasztási tanácsadási napot is.
A vegyipari vállalat gyárlátogatásokat is szervez a diákok számára, a gyerekek betekintenek a gyár mindennapjaiba, megismerik az alapvető termelési és technológiai folyamatokat. A vállalat célja, hogy néhány éven belül a város mintegy 7500 diákját vendégül lássa.
A program sikerét mutatja, hogy indítása óta – a tanárok visszajelzései szerint – megháromszorozódott a kémia és más természettudományok irányában továbbtanulók száma. A gyermekek közül az óvodások rajzversenyeken, az iskolások pedig kémia és környezetvédelmi versenyeken hasznosították az elméleti és gyakorlati tudásukat.
A BorsodChem kezdeményezése 2011-ben – a Kémia Nemzetközi Évében – a Magyar Adományozói Fórumtól elismerő oklevet kapott a „Legnagyobb hatást elérő társadalmi befektetési program” kategóriában.
Az oktatási program 2012-ben új elemekkel bővül, a hangsúlyt idén a biztonságtechnikára helyezik. Ősszel ismét várják az óvodás és iskolás csoportokat a gyárlátogatásra, 2013 tavaszán pedig felkeresik a város valamennyi oktatási intézményét.

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Táplálkozási tanácsadó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶ 9 ellenállhatatlan érvünkért kattints a weboldalra, és érdeklődj KÖTELEZETTSÉGMENTESEN Táplálkozási tanácsadó tanfolyamunkra. ⤵⤵⤵
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Ha már minden munkahelyre kötelező a munkahelyi elsősegélynyújtó, miért ne tanulnál otthonról és élvezetesen?