Idén az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint 506 középiskola szervezett központi írásbeli vizsgát, azokon több mint 70 ezer gyerek vett részt. Összeszedtük, mikor milyen határidők vannak a felvételivel kapcsolatban.
A középiskolai általános felvételi: január 18-tól április 25-ig.
Érinti a gimnáziumba, szakközép- és szakiskola 9. évfolyamára jelentkezőket, a nyolc- és hatosztályos gimnáziumba felvételizőket.
Jelentkezés leadása: február 15.
Szükség van tanulói adatlapra és iskolánként külön jelentkezési lapra. Ezeket kell elküldeni a felvételi központnak, illetve azoknak a középiskoláknak, ahová jelentkezik a gyerek.
A 9. évfolyamra jelentkezőknél ezt elvégzi az általános iskola, az alacsonyabb évfolyamra (hat vagy nyolcosztályos gimnázium) jelentkezők pedig az Oktatási Hivatal honlapján találják a dokumentumokat (cikkünk végén megtalálják a linket).
Sorrend módosítása: március 18-19.
A tanulói adatlapon sorrendben kell beírni az iskolákat és tanulmányi területeket, ez egyszer módosítható az általános iskolában. Új iskolát akkor már nem lehet megjelölni.
A felvételről az iskola az általános iskolai eredmények alapján dönt, de kérheti azt is, hogy a jelentkező vegyen részt a központi írásbeli vizsgán, sőt szóbeli felvételit is tarthat. Szakiskolák és tagozatos vagy művészeti iskolák alkalmassági vizsgát is kérhetnek, az egyházi iskoláknál pedig is feltétel lehet, hogy a diák fogadja el az adott világnézetet.
Központi írásbeli felvételi: január 18-19.
Magyar nyelv és irodalomból, matematikából tíz feladatból álló feladatsort oldottak meg, egyenként 45 perc alatt. A felvételi eredményét maximum 50, a szóbeliét maximum 25 százalékban vehetik figyelembe a középiskolák.
A szóbeli és alkalmassági vizsgák: február 18-tól
A felvételi eredmények alapján a középiskolák készítenek egy ideiglenes jegyzések március 13-ig, amelyen az általuk felvett diákok szerepelnek. A felvételi központ ezeket összegyűjti és összeveti a jelentkezők által felállított sorrenddel. Így készül el a végleges felvételi jegyzék.
Értesítés a felvételi eredményéről: április 25-ig.
Azok, akiket nem vettek fel, jelentkezhetnek a rendkívüli felvételi eljárásra
Rendkívüli felvételi eljárás: május 2-től augusztus 30-ig.
Az iskolák a felvételi követelményeit a honlapjukon közzéteszik, vagy előkereshető az Oktatási Hivatal honlapján is.

Aranykalászos gazda szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Aranykalászos gazda tanfolyam 3-4 hónap alatt. ⚠ Ez már a 2021-től indítható, új típusú szakmai képzés. ⚠ Munka és család mellett is végezhető
Érdeklődsz a videózás, videós anyagok készítése iránt?
Minőségi ONLINE oktatás keretében most
VIDEÓVÁGÓ lehetsz a Stabil Tudás jóvoltából, és megtanulhatod a VIDEÓZÁS ALAPJAIT
ELADÓ SZERETNÉL LENNI? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶▶ ONLINE végezhető Élelmiszer-eladó ÚJ TÍPUSÚ, 2021-től indítható SZAKKÉPESÍTÉS 3 hónap alatt, kamatmentes részletre is. ▶▶▶ Nézd meg érveinket itt!
IDŐSGONDOZÓ SZERETNÉL LENNI? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Idősgondozó tanfolyam 1,5 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető.▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ SZERETNÉL LENNI? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ ONLINE végezhető Vállalkozási mérlegképes könyvelő ÚJ TÍPUSÚ, 2021-től indítható SZAKKÉPESÍTÉS 15 hónap alatt, részletre is. ▶▶ Érdeklődj!
Kutyakozmetikus szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! Kutyakozmetikus tanfolyam 4-5 hónap alatt ORSZÁGOSAN. Munka és család mellett is könnyen elvégezhető.