Nyilvános az előzetes írásbelit tartó középiskolák listája, körülbelül az iskolák fele kéri, hogy a hozzájuk jelentkezők részt vegyenek a központi írásbeliken. A többiek az általános iskolai eredmények alapján rangsorolnak.
Melyik iskolákba kell felvételizni?
Mintegy 500 középiskola írta elő, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók vegyenek részt a központi írásbeliken. Ha úgy tervezed, hogy gyermeked februárban ezek valamelyikébe is jelentkezik, részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.Ezért érdemes ellenőrizned, az általatok választott középiskolák valamelyikében a felvételihez erre szükség van, akkor adjátok be a jelentkezést az írásbeli felvételi vizsga megírására.
Itt találod az iskolák listáját
A tájékozódáshoz segítség lehet az Oktatási Hivatal honlapján elérhető elektronikus kereső felület, amelyen a középfokú intézmények felvételi tájékoztatói között válogathattok.
Az írásbeli vizsgákra a jelentkezést abba a középiskolába kell beadni december 10-ig, amelyben a gyermeked meg akarja írni a vizsgát.
Központi írásbeli vizsgák időpontjai
A központi írásbeli vizsgákat országosan a 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba jelentkezők számára 2013. január 18-án 14 órától, a 9. évfolyamra és a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők számára 2013. január 19-én 10 órától kell megtartani. A pótló írásbeli vizsgát a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra és a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők számára 2013. január 24-én 14 órától tartják.
MTI

Aranykalászos gazda szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Aranykalászos gazda tanfolyam 3-4 hónap alatt. ⚠ Ez már a 2021-től indítható, új típusú szakmai képzés. ⚠ Munka és család mellett is végezhető
Érdeklődsz a videózás, videós anyagok készítése iránt?
Minőségi ONLINE oktatás keretében most
VIDEÓVÁGÓ lehetsz a Stabil Tudás jóvoltából, és megtanulhatod a VIDEÓZÁS ALAPJAIT
ELADÓ SZERETNÉL LENNI? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶▶ ONLINE végezhető Élelmiszer-eladó ÚJ TÍPUSÚ, 2021-től indítható SZAKKÉPESÍTÉS 3 hónap alatt, kamatmentes részletre is. ▶▶▶ Nézd meg érveinket itt!
IDŐSGONDOZÓ SZERETNÉL LENNI? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Idősgondozó tanfolyam 1,5 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető.▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ SZERETNÉL LENNI? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ ONLINE végezhető Vállalkozási mérlegképes könyvelő ÚJ TÍPUSÚ, 2021-től indítható SZAKKÉPESÍTÉS 15 hónap alatt, részletre is. ▶▶ Érdeklődj!
Kutyakozmetikus szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! Kutyakozmetikus tanfolyam 4-5 hónap alatt ORSZÁGOSAN. Munka és család mellett is könnyen elvégezhető.